Az Újbudai Önkormányzat Kulturális Városközpont, azaz kortárs művészeti negyed létrehozását tervezi a XI. kerületben, amely a Bartók Béla út Gellért tér és Móricz Zsigmond körtér közötti szakasza lenne. Az önkormányzat sajtótájékoztatóján neves művészek: Fenyő Iván, Bodrogi Gyula és Karinthy Márton is támogatták az elképzelést. Szeptember 19-én, szombaton a nagyközönség számára kedvcsinálóként TérFelFeszt, azaz Térfelfedező Fesztivál lesz a Gárdonyi szobor melletti téren, ahol a 20-as évek hangulatát idézik meg irodalmi, képzőművészeti programokkal és koncertekkel.

A kerület vezetése azért határozta el a Kulturális Városközpont létrehozását, hogy megelőzze a kulturális értékekben, hagyományokban gazdag negyed kiüresedését, elszürkülését. Terveik szerint a Bartók Béla út akár Buda Andrássy útjává is válhatna, kortárs művészeti galériák, kávéházak, igényes cégérek és portálok, homlokzatfelújítások révén. Az elképzelésbe bekapcsolódna a volt Budai Skála helyén épülő Allee épületegyüttes melletti utca, a Bercsényi is, amely a Gárdonyi-szoborhoz fut ki. A kis térnek egyébként még nincs neve, a hétvégi eseményen azonban a nagyközönségnek is alkalma nyílik javaslatot tenni az elnevezésre. A névadójelöltek a környékhez köthető hírességek: Gárdonyi Géza, Latinovits Zoltán, Csontváry K. Tivadar és Hadik András.
Hamarosan nyit a téren lévő Hadik-kávéház, és a tér körül több ház homlokzata is megújul. A kulturális városnegyeddel kapcsolatban az önkormányzat ötletpályázatot is kiírt, Bartók Ötletzápor néven, amelynek beküldési határideje szeptember 15. volt.








Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá, legyen Ön az első!
Hozzászólok