Múlt vasárnap rekordot döntött a budapesti Critical Mass, szépen szaporodnak a zöld internetes oldalak, blogok, van már nekünk környezetvédelmi társasjátékunk, nem is beszélve a megannyi környezetvédő (vagy annak mondott) fogyasztási cikkről az áruházak polcain, igaz, parlamenti zöld pártunk fura módon még nincs.
A mérhetetlen környezetszennyezés mellett párhuzamosan haladó (vagy avval harcban álló) nemzetközi, állami, szervezeti és a magánszféra szintjén egyaránt meglévő zöldhullám ugyan egyelőre még satnyácska, hogy helyrebillentse azt, amit az iparosodás, a motorizáció elbillentet, de már jó úton halad ahhoz, hogy a társadalom legkisebb egységébe, az egyén gondolkodásmódjába is belenevelje a környezettudatosságot.
S ha sikerült a belenevelés, és gyorséttermi zacskót sem dobálunk ki autónk ablakán, akkor jöhet a háztartási hulladék újrahasznosítása. A szervetlen zömét a szelektíves elviszi (már ahol van gyűjtősziget), így marad számunkra a szerves hulladék, tehát az almacsutka, banánhéj, krumplihéj, kenyérmaradék…stb, melyek legzöldebb feldolgozására a legpraktikusabb metódus a komposztálás.
Meg kell vallani, a komposztálásról mindenkinek valami olyan bűzös, zavaros, gyomorforgató valami jut eszébe először, mint mikor nagyapáink hétvégi telkén láttunk a pálinka céljából hatalmas hordókban erjedő gyümölcsegyveleget. Pedig a házi, mi több, konyhai komposztálás már egy kiforrott technológia, és amennyiben meg tudjuk fizetni egy-egy modern berendezés árát, mindenképp megéri beszerezni egyet. Úgyis a legfőbb ideje, hogy végre nekiveselkedjük a kerti munkának, életre keltsük a téli hónapok alatt elkókadt szobanövényeinket, és rendbe hozzuk a veteményest.
A házi komposztálók kisebb változatinak legfőbb erénye, hogy nem kell a fészerbe vagy a pincébe kijárkálnunk minden egyes étkezés után, köszönhetően ugyanis az edények megfelelő zárásának, nem kerül a légtérbe az erjedő szerves hulladék szaga. Másik előnyük, hogy akár a konyha díszévé, design-tárgyává is válhatnak, például ha egy mosolygó körte formájút, vagy egy Földről mintázottat választunk, tehát olyan darabokat, melyek mögött első ránézésre alapvetően más funkciót sejtenénk. Az ételmaradékot gyűjtő „szagtalan” edények a bennük elhelyezett rács segítségével a választják el szükségtelen folyadékot a trágyázáshoz szükséges szerves anyagoktól.
Kertes házban élőknek mindenképp olyan komposztálót érdemes beszerezni, amely nagy űrtartalmának köszönhetően akár egy kisebb kertre elegendő trágyát is képes „kitermelni”. Ezeknél a típusoknál a design inkább héttérbe szorul, nem is teljesen szagtalanok, de végül is, ha a kert végében vannak elhelyezve, ez teljesen mindegy. A számítógéppel vezérelt darabok már egyenesen tökélyre fejlesztik a folyamatot, tudják, hogy mikor, mennyi levegőt kell beengedni az ideális végeredményhez.
A háztáji komposztálás netovábbja pedig az egyik elektronikai eszközöket gyártó nagyvállalat 24 órás „komposzt-printere”, amely megdöbbentő precizitásának köszönhetően egy nap alatt véghezviszi a folyamatot, sőt még rá is adagolja végterméket az alsó egységben elhelyezett növényre. Négy keréken gurul, és teljesen szagtalan – az ideális „munkatárs”. És akárcsak a kisebb típusoknál, erről sem lehet megmondani, mit is rejt a számítógép dobozra emlékeztető belső. Akik pedig még ennél is többet szeretnének tenni környezetükért, jó hír számukra, hogy már kaphatóak (nem olcsón) komposztvécék is, amelyek túllépve az eredeti funkción, logikusan ötvözik a két „folyamatot”. Természetesen teljesen szagtalanok.
Maga a komposztálás egyébként nem csak, hogy hasznos, de még divatos is. Németországban és Ausztriában széles körben elterjedt, Japánban pedig amellett, hogy alkalmazzák, már az iskolában oktatják a gyerekeknek.
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá, legyen Ön az első!
Hozzászólok