Minden csinnadratta nélkül pénteken megnyitották a Vörösmarty tér legfrissebb épületét. A többfunkciós üvegpalotának egyelőre csak a földszinti kereskedelmi egységei látogathatók. A francia-magyar kooperációban tervezett ház a számos környékbeli fejlesztéssel együtt azzal kecsegtet, hogy újjáéledhet az utóbbi időben bizony megkopott nimbuszú pesti Belváros.
Az egyelőre nem túl fantáziadús, Vörösmarty1 névre hallgató komplexum az ING Real Estate megbízásából készült, Jean-Paul Viguier és Fazakas György tervei szerint. Az első terveket még 2004 januárjában mutatták be, a szakmában azonban nem kis visszhangot váltott ki, hogy az egyik legfontosabb belvárosi telekre tervpályázat nélkül készül az új beépítés. Ám a viharos történetű grundon nem ez az első ház, amely felkavarja a közéleti állóvizet.



A mostani építkezéssel párhuzamosan tatarozott Pesti Vigadó mögött közel két évszázada még a Pesti Német Színház állt, amelyet 1847-ben tűzvész pusztított el. Helyére 1873-ban Linzbauer Fülöp tervei szerint épület fel a hatalmas, neoreneszánsz Haas-palota. Ez a ház volt tanúja a mai tér kialakulásának, a Gerbeaud felépülésének és a Vörösmarty-szobor átadásának. A Haas-palotát a második világháborúban súlyosan megsérült, de a romokat csak tizenöt év múltán takarították el, a telket pedig 1971-ben Tallós Elemér és Hübner Tibor tervei alapján építették be.

Ez az utolsó előtti beépítés tett szert a legnagyobb hírnévre. Az igényes, tükörüveg-beton homlokzatú irodaházban működött ugyanis többek közt az Országos Rendező Iroda, a Magvető Kiadó, a PEN Club, a magyar zenei tanács, és több művészeti szakszervezet. A pesti szlengben csak „Elizélt palota”-ként emlegetett épület a szocialista kultúrpolitika meghatározó helyszíne volt, ám a rendszerváltás után jelentőségét vesztette. Tulajdonosa, a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány 2001-ben eladta az ING-nek.

Az ORI bontása azonban a vártnál jóval több időt vett igénybe, mivel az épület minden ablaka körül azbesztszigetelésre bukkantak. Az új épület végül is kétéves késéssel készült el, azazhogy készül el, várhatóan az év végéig. A közel húszezer négyzetméteres komplexumban a kereskedelmi egységek mellett 3500 négyzetméternyi iroda, és az épület 5-6. szintjén nyolc exkluzív lakás kapott helyet. Utóbbiak természetesen még az első kapavágás környékén elkeltek.
Bár korántsem előzte meg akkora reklámkampány, mint a szintén hétvégére nyitott Aréna Plázát, a pénteki első napon szép számmal tértek be vásárlók a ház új üzleteibe. A hg.hu rögtönzött és kevéssé reprezentatív közvélemény-kutatása szerint az embereknek tetszik az épület. A látványtervek három évvel ezelőtt jórészt pozitív szakmai és közéleti visszhangot váltottak ki; a fejlesztő számításai most beigazolódni látszanak.

Pedig a 4+7 szintes épület korántsem próbál alkalmazkodni a megszokott látványhoz. A vasbetonvázat teljes egészében rombusz-szerkesztésű acélrács öleli lát; ezt a tervező Fazakas György egy alkalommal neccharisnyához hasonlította. Az alul tágabb, felül sűrűbb szövésű, a sarkokon ívesen átforduló acélhálót háromszög alakú üvegpikkelyek fedik az irodaszintek előtt; a különleges burkolat távolról és közelebbről is érdekes látványt nyújt. A legfelső két emeleten, a kétszintes lakásoknál az addigi üvegburkolatot fabetétekkel és kubusokkal megmozgatott homlokzat váltja fel.

{image.alt_attr} -

A ház egyértelmű pozitívuma, hogy magára ölti a tér többi épületére jellemző középrizalitos elrendezést, és U alakban, egy fedett belső udvar köré épül fel. A földszint teljesen beépített, ám a főhomlokzat középen elhelyezkedő üzlet mellett kétoldalt lépcsősorok vezetnek fel az átrium kávézójába. Ez agóraként, a Vörösmarty tér és a Váci utca télen is használható köztérnyúlványaként lesz használható.

A markáns megjelenésű épület új súlypontot képez a térfalban. A műemlék Vigadóhoz való csatlakozás azonban nem épp szerves; a hirtelen besüllyedő homlokzat előtt falatnyi erkélyek jelennek meg, amelyek majdan a dohányzó irodisták menedékeként szolgálhatnak.

A Vörösmarty1 csak az első a környék megújulásának lépéseiből. Most is felújítás alatt áll a szemközti Luxus Áruház, és a pár lépésnyire épülő Palazzo Dorottya alsó szintjein is nívós üzletek kapnak majd helyet. Elit bevásárlóközpontot tervez nyitni az ORCO is a szintén a térre néző volt tőzsde-székházban. A Vörösmarty1 felső kategóriás munkahelyeinek egyelőre a Roosevelt téri új irodaház jelenthet konkurenciát, és persze, ha elkészül, a Zaha Hadid-tervezte üvegbuborék az ugyancsak közeli Szervita téren.