Építkezés

Hazánk 4.2 milliós lakásállományának ötöde, közel 800 ezer lakás paneles technológiával épült. Kevesen tudják, hogy a házgyári panelek és a paneles épületek rossz hőszigetelése elsősorban nem tervezési, hanem konstrukciós és gyártási problémákra vezethető vissza.

A hetvenes évektől kezdve a falpanelek elméleti hőátbocsátási tényezője 0,45-0,66 W/m2K közé esett. Ez természetesen csak elméletben volt igaz, hiszen a szendvicsszerkezetbe épített 7-8 cm vastag polisztirol vagy ásványgyapot szigetelés a panelszéleken megszakadt, ezért a falszerkezet erősen hőhidas volt. De a panelszerkezetek már kialakításuknál fogva sem lehettek hőhídmentesek, mivel a külső és a belső vasbeton kéreg egymáshoz való rögzítése értelemszerűen megszakította a magszigetelést. Tovább rontotta a helyzetet, hogy a panelépületek külön külső felületképzést nem kaptak, valamint az, hogy a pontatlan gyártósorok hibás elemeket produkáltak. Mindezen problémák következtében ma már valóban kifejezetten energiapazarló falszerkezetekkel rendelkezik a hazai panelállomány, nem halogatható tehát tovább a korszerűsítésük.

Az első kérdés, amivel a felújítást tervező lakóközösség szembetalálkozik a hőszigetelő rendszer típusának és vastagságának meghatározása. A legelterjedtebb megoldás a polisztirol alapú hőszigetelő rendszerek (Baumit EPS rendszer) használata. A ma hatályos tűzrendészeti előírások szerint középmagas épületek (maximum 30 méteres legfelső használati szinti padlóvonal) esetén ezek a rendszerek is alkalmazhatók. Nem kell tartani a páratechnikai problémáktól sem, hiszen a javarészt vasbetonból készült falpanelek páraellenállása jóval magasabb a polisztirolénál.

Nehéz azonban pontos számítással meghatározni a szigetelőréteg vastagságát, mert a meglévő panelek valós hőátbocsátását a legtöbb esetben csak megbecsülni lehet. Általánosságban elmondható, hogy legalább 8 cm-es szigetelés-vastagsággal biztosítható a megfelelő fűtési-energia megtakarítás.

A felújításokat végző szakembereknek számos tapasztalata van, legtöbbjüké szomorú. Általános megfigyelés, hogy a bekerülési költségek csökkentésének szándéka a minőség rovására megy. Legtöbb esetben nem komplett hőszigetelő rendszer építenek be, hanem a hőszigetelés a legolcsóbban hozzáférhető rendszerelemekből áll össze, ám ez így nem tekinthető rendszernek. Ebben az esetben ugyanis nem biztosított az egyes alkotóelemek együttdolgozása és összeférhetősége. Ám nagyobb baj, hogy ilyenkor mindenféle garanciális kötelezettség a kivitelezőt terheli, hiszen a gyártók a törvényben előírt minőségi garanciákat csak a teljes rendszerre vállalnak.

Különösen veszélyes lehet a költségek csökkentésének túlzott mértéke, amikor nem a célnak megfelelő, gyenge minőségű anyagok beépítését eredményezi, kiváltképp így van ez a szigetelés mechanikai rögzítését biztosító dübelek esetén. Gyakori költségcsökkentő fogás, hogy a hagyományos állványzat helyett függőállványokat használnak. Ezekben csak nagy szakértelem és tapasztalat birtokában végezhető jó minőségű munka, hiszen a tapaszolás és a színező vakolat felhordása egy munkamenetben nagy, egybefüggő felületek kialakításával szebb és műszakilag megnyugtatóbb eredményt ad.

Összességében elmondható, hogy a tervezőknek, a kivitelezőknek, a műszaki ellenőröknek és minden érintettnek fokozottan kell ügyelni arra, hogy a panelfelújítások az előírásoknak megfelelően, rendszerszemlélettel és megfelelő minőségben készüljenek.

Ha kérdése van a témával kapcsolatban, kérdezze Koltay Katalint, a Baumit szakértőjét.